Amerika első blikkre

Nem is tudom, mivel kezdjem. Évekig azt hittem, amikor majd végre meglátom az észak-amerikai partszakaszt a repülőről, az valamilyen világmegváltó érzés lesz, de ez az érzés elmaradt mind Kanada, mind az Egyesült Államok légterébe érve, és ez leszállás után sem változott. Leginkább úgy tudnám megfogalmazni, hogy attól a pillanattól kezdve, amikor otthon felszálltam a KLM gépére, olyan érzésem van, mintha egy szimulációban lennék.

Boston környéke viszont gyönyörű pár száz méter magasból. Olyan volt, mintha egy filmforgatás felett repülnék épp a sok tipikus amerikai kertvárosi házzal, a baseball pályákkal, a hatalmas autópályákkal és végül a felhőkarcolókkal. Szerencsénk volt, mert landolás után még órákat kellett várni egy másik lányra, így bevittek minket a belvárosba, és megvolt életem első Dunkin’ Donuts jegeskávéja is, amiből a közepest alig bírtam meginni (a Boston Kreme Bash fánkhoz pedig szeretnék feleségül menni). A belvárosból az maradt meg leginkább, hogy mennyire tiszta és rendezett volt. A Pride Month miatt mindenfelé szivárványba öltözött fiatalok járkáltak. Elsétáltunk a kikötőig, viccelődtünk a teadélutánról és mindenki vadul fényképezett, amíg vissza nem kellett indulnunk.